Az emberek az életüket szabályok mentén irányítják. Ezek a szabályok, nevezzük őket normáknak, fakadhatnak egyéni meggyőződéből vagy a közösség előírásaiból. Munkánkban a normák három típusát különböztetjük meg, amelyek mindegyike hat az egyének döntéseire. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy ezek a normák ne lennének egymástól világosan elválaszthatóak, vagy éppen úgy vélekedni, hogy semmi közük nincs egymáshoz. A jog, az erkölcs és a vallás normáinak összekeverése fanatizmushoz, vagy a kapcsolatrendszerük tagadása a teljes jogtalansághoz (summum ius summa iniuria) vezet. Az ember nem tud szabályok nélkül élni. Az egyik leglényegesebb „evolúciós előnye”, hogy képes az osztozkodásra; akár jó szándékból, akár irigységből, de igazságos elosztásra törekszik. Az igazságosságot pedig szabályokban próbálja rögzíteni.
Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy tisztán a jog eszközével biztosítható az ember ezen „evolúciós előnye”. Valójában az igazságosság sokkal mélyebben gyökeredzik, az egész embert, mint örökkévaló létezőt érinti, és szoros kapcsolatban van az áldozatvállalás, más néven a szeretet témakörével is. Az igazságosság ugyanis nem tisztán formális (eljárási) kérdés, hanem az egész ember teljes egzisztenciája. Ezért létezhet az „igaz ember” fogalma.